Lézeres hegkezelés

A zavaró és nemkívánatos visszamaradt hegeket lézeres kezeléssel közel észrevehetetlenné változtatjuk!

A szolgáltatásról röviden

Lézeres hegkezelés

Lézerrel a kellemetlen hegek ellen

A szövetek természetes gyógyulási folyamata során kialakulhatnak különböző méretű hegek a bőrön, melyek sérülések, fizikai behatások, gyulladások vagy akár műtétek nyomait tükrözhetik. A bőr regenerálódása egyénenként változó: a genetika és a kiváltó ok mellett, a gyógyulási folyamatot befolyásolhatja még az is, hogy a test mely területén helyezkedik el a heg.

A hegesedés utáni 6-12 hónapban a heg eleinte vöröses árnyalatú, kiemelkedhet a bőr felszínéről, idővel szépen lassan összehúzódik és kifehéredik. A hegképződés egy hosszú folyamat, akár több évig is változhat a heg felszíne.  

Ha esztétikai vagy funkcionális szempontból problémát okoznak a hegek, akkor érdemes a bőrelváltozás eltávolítását választani. A hegeket teljesen eltüntetni nem lehet, de a modern lézeres kezelésekkel kíméletesen és látványosan javíthatunk a megjelenésükön, a kezelés által generált bőrmegújító folyamat következtében szinte észrevehetetlenné válhatnak. 

Műtétből, aknéból, balesetből visszamaradt feltűnő hegeket könnyen megszüntethetjük lézeres kezeléssel, foglalj időpontot orvos-esztétikai konzultációnkra további információkért! 

Milyen típusú hegek keletkezhetnek?

A hegképződés különféle okokból fakadhat, ennek megfelelően különböző típusú hegek alakulhatnak ki a bőr felszínén.

Atrófiás hegek
Az atrófiás hegeket a szövetek regenerálódásának hiánya és a mögöttes zsír elvesztése okozza, ami valójában azt jelenti, hogy a gyógyulási folyamat során a bőr nem tudta a szükséges mennyiségű rostot és zsírszövetet újratermelni, így a bőr felszínén egy bemélyedő, beesett heg keletkezett. Ezeket a hegeket jellemzően bárányhimlő vagy súlyos pattanások okozzák.
Hipertrófiás hegek

A hipertrófiás hegek kiemelkednek a bőrből, a gyógyulási folyamatban fellépő zavar következtében, a szöveti állomány túltermelődése miatt alakulnak ki. Lehetnek vörösek és merevek, kemények, rugalmatlanságuk miatt sok esetben akár fájdalmat is okozhatnak. A hipertrófiás hegek az eredeti seb határait nem növik túl, fakadhatnak pl. égési sérülésekből vagy műtétekből.

Keloidos hegek

A keloid hegek hasonlóak a hipertrófiás hegekhez, azonban a meglévő seben túl is kiterjedhet a szöveti túlburjánzás. A hegek sötétebbek, mint a környező bőrfelszín, vastagok és szabálytalánok, viszkedhetnek és fájhatnak is. Általában a sérülés után több hónappal alakulnak csak ki.

Precíz és biztonságos lézeres hegkezelés

A heg típusától és állapotától függően különböző lézeres hegkezeléseket alkalmazunk - CO2 frakcionált lézeres kezeléssel vagy non-ablatív lézeres eljárással dolgozhatunk -, melyek a bőr különböző rétegeiben fejtik ki hatásukat. A kezeléseket szükség esetén - az átfogó hatás érdekében kombinálhatjuk is, illetve egyéb kiegészítő eljárásokkal tehetjük még eredményesebbé a folyamatot (pl rádiófrekvenciás vagy hatóanyagos, mikrotűs kezelések). A lézeres kezelés során a szövetek természetes regenerálódását hívjuk életre: a lézer hatására beindul a kollagén és elasztin rostok fokozott termelődése, a sérült terület megújul, a bőrfelület kiegyenlítődik. A heges bőr simává, feszessé és egészségessé válik.

A lézeres hegkezelés precízen és biztonságosan segít a hegek eltüntetésében. 

Személyes konzultáció keretében összeállítunk egy egyedi kezelési tervet, amely alapján az egyéni kezeléssorozatodat végezzük. A kívánt eredmény érdekében akár kombinált kezeléseket is végezhetünk: egyben összehangoljuk az orvos-esztétikai beavatkozásokat az otthoni ápolási rutinnal.  

 Legfőképp az alábbi esetekben ajánljuk az eljárást  Legfőképp az alábbi esetekben ajánljuk az eljárást

Legfőképp az alábbi esetekben ajánljuk az eljárást

  • Akné után visszamaradt hegek,
  • Nem esztétikusan gyógyuló műtéti hegek,
  • Balesetből származó hegek,
  • Hipertrófiás vagy keloidos hegek.

A kezelés menete

A kezelés előtt alaposan előkészítjük a bőrfelületet a lézeres eljáráshoz. Megtisztítjuk a szennyeződésektől, fertőtlenítjük és érzéstelenítjük a kezelt területet.

Az egyéni kezelési tervben szereplő lézeres eljárás szerint végezzük el a kezelést: a lézertechnológia alapján eltérő lehet a kezelés pontos menete. A lézergéppel végighaladunk a kezelendő bőrfelületen, a lézerfény a nagy energiának köszönhetően lebonjta a hegszöveteket és beindítja a bőr szöveti regenerációját.

A kezelés végén egy speciális nyugtató és fényvédő krémet viszünk fel a kezelt területre. A kezelés utáni teendőkről, további betartandó lépésekről részletes tájékoztatást adunk. 

Árak

Esztétikai tanácsadás Observ 520X arcdiagnosztikával 15 000 Ft /alkalom
Lézeres akne hegkezelés (Candela Nordlys Frax pro) 60 000 Ft -tól
CO2 Lézeres hegkezelés - orvosi (Candela CORE) 80 000 Ft -tól

Időpontfoglalás

Szolgáltatás kiválasztása

Szakember kiválasztása

Kis türelmet...

Inkább telefonon foglalnál? Kérdésed van?

Kollégáink segítenek!

Gyakran feltett kérdések

Van még kérdésed?

A lézeres hegkezelést az alábbi esetekben ajánljuk:

  • aknék miatt kialakult hegek és pigmentfoltok csökkentése,
  • sérülésből származó, bárányhimlőből visszamaradt hegek eltüntetése,
  • műtéti hegek halványítása,
  • hipertrófiás, keloidos hegek kezelése.

A kezelés végleges hatása nem azonnal lesz látható, akár 4-6 hónapot is igénybe vehet a sejtek regenerációja és a kollagén szintézis, tehát a teljes regenerációs folyamat lezajlása

A lézeres hegkezelést követően a hegek nem tűnnek el teljes mértékben a bőr felszínéről, azonban sokkal kevésbé lesznek feltűnőek, jobban illeszkednek a bőrfelülethez, a legjobb esetben gyakorlatilag közel észrevehetetlenné válnak. A hegek puhábbak, szebbek lesznek, az egyenetlenség enyhül a bőrön.

A heg típusától függően több kezelésre is szükség lehet, általában 3-6 alkalmas kezelés sorozatot alkalmazunk. A kezelések között 4-6 hét szünetet kell tartani. Az alkalmak között kiemelten figyelni kell a kezelt terület megfelelő fényvédelmére.

A gyógyulási idő a kezelés típusától függően eltérő lehet: a felépülés 1-10 nap közé tehető. A kezelést követően duzzanat, bőrpír jelentkezhet a bőrfelszínen. A kezelt területet a kezelést követő instrukciók alapján kell ápolni, arcon történő kezelés esetén a smink használatát ideiglenesen mellőzni kell. A kezelés utáni 4-6 hétben kerülni kell az erőteljes napfényt, a szaunát és a szoláriumot.

A kezelést megelőző hetekben kerülni kell a szolárium használatát, illetve a napozást.

A kezelés nem alkalmazható terhesség, szoptatás, aktív bőrfertőzés vagy lázas megbetegedés esetén. Emellett fényérzékenyítő vagy vérhígító gyógyszerek szedése mellett sem hajtható végre a lézeres hegkezelés.

Várunk szeretettel

Éld át a Zenon Clinic élményt!

Időpontot foglalok
Várunk szeretettel Várunk szeretettel
Oldal tetejére
Időpontfoglalás