Öregedés jelei
Az öregedés jelei a megfelelő kezelés alkalmazásával lehetővé teszi a bőr textúrájának és rugalmasságának javítását, a ráncok és finom vonalak csökkentését, valamint a bőr megújulásának elősegítését. Az időben megkezdett kezelések hosszú távú eredményeket nyújthatnak, megelőzhetik a további öregedési jelek kialakulását és biztosíthatják a fiatalosabb, üdébb megjelenést.
Érdekel

Mi vezet az öregedés kezdeti jeleinek kialakulásához?
Az idő múlása mindannyiunk bőrén nyomot hagy. Az öregedés jelei és a bőr változása egy természetes folyamat, megakadályozni nem lehet, ugyanakkor ma már számos, rendkívül hatékony módszer és technológia létezik, amellyel a folyamat késleltethető, adott esetben visszafordítható. A bőr öregedésének folyamatára külső és belső tényezők egyaránt hatnak. Ez a folyamat már a húszas éveink közepétől jelen van, melynek keretén belül csökken a bőr regenerációs kapacitása, a bőr által előállított kollagén, elasztin és hialuronsav szint csökken.
Az öregedés jelei többek között, ha jellemzően a húszas évek végén, harmincas éveink elején észleljük, hogy bőrünk textúrája, minősége fokozatosan megváltozik. Ez jelentkezhet apró ráncok, kezdeti petyhüdtség, érdes, fakó, száraz bőrfelszín formájában.
A folyamat során a bőr tömörsége, rugalmassága csökken, a szöveti struktúra gyengülése mellett romlik vízmegkötő képessége, veszít hidratáltságából mind a felszínen, mind a mélyebb rétegekben.
Hosszú távon mélyebb ráncok, barázdák alakulnak ki, a fiatalos, feszes kontúrok elmosódnak, az orcák megereszkednek.
Azt, hogy az öregedés jelei és a folyamat mennyire látványosan és milyen tempóban, milyen intenzitással zajlik számos faktor befolyásolja. Ilyen tényezők többek között a genetika, az oxidatív stressz, a helytelen életmód, a hormonális változások és a környezeti hatások közül a legnagyobb mértékben az UV-sugárzás.
Helyes életmóddal, megfelelő és tudatos bőrápolással, valamint jól időzített professzionális kezelésekkel évekkel kitolhatjuk az öregedés kezdeti jeleinek megjelenését és jelentősen lassíthatjuk a folyamatot. A leghatékonyabb, az időben elkezdett “aging prevenció”, de modern és precíz technológiáknak köszönhetően a már kialakult esztétikai problémákon is hatékonyan segíthetünk.
Mit tehetünk az öregedés jelei ellen?


Radiesse
Az öregedés jelei esetén a késleltetés egyik kiváló megoldása lehet a kalcium-hidroxiapatit terápia, amely a biorevitalizációs kezelések egyik legnépszerűbb fajtája. Az anyag hatékonyan stimulálja és fokozza a kollagén és az elasztin termelődést a bőrben. A töltőanyag lassan lebomló részecskékből áll, így hosszú távú hatást eredményez.
Profhilo
A Profhilo módszer helyreállítja a szöveteket és stimulálja a bőr saját regenerációs képességét. Fokozza a hialuronsav, a kollagén és az elasztin termelést a bőrben, emellett biztosítja a mélyhidratációt. Javítja a bőr textúráját és minőségét, így a kezelt területeken a bőr feszesebbé, rugalmasabbá válik és megemelkedik.



Ejal 40
Az EJAL 40 egy biorevitalizációs töltőanyag befecskendezésével biztosítja a bőr természetes hialuronsav szintjét, ellensúlyozva az öregedési folyamatokat. A beinjektált hatóanyag közepes molekulasúlyú hialuronsavat tartalmaz, mely segít az extracelluláris mátrix újjáépítésében és megerősítésében. A módszer továbbá fokozza a szervezet saját hialuronsav, kollagén és elasztin szintézisét, ezáltal tömörebb, rugalmasabb bőrt hoz létre, javítja a bőr általános minőségét.
Juvéderm® Volite orvosi mélyhidratálás
Az anti-aging prevenció során problémát jelent, hogy a különféle kozmetikai krémekkel csak felületes hidratálásra van lehetőség, mivel a mély kötőszöveti rétegekhez nem jutnak el a megfelelő hatóanyagok. A Juvéderm® Volite kifejezetten mélyhidratációra kifejlesztett keresztkötött hialuronsav tartalmú töltőanyaga azonban hosszú távon képes megkötni a nedvességet a bőr mélyebb rétegében, a dermiszben, így fokozva a bőr tömörségét, rugalmasságát és csökkentve az öregedés jeleit. Nemcsak az általános hidratációt biztosítja hosszú távon, de a kollagén termelődésére is serkentő hatással van.



Hialuronsavas feltöltések
Az öregedési folyamat lassításában nagyon jó megoldás lehet a hialuronsavas feltöltés is, mely gyors és azonnali hatást biztosítva pótolja a volument és ad rugalmas alátámasztást a szöveteknek, így létrejövő emelő hatásával azonnali fiatalítás érhető el. Az injektálás helyét annak megfelelően választjuk ki, hogy hol szeretnénk az elvesztett volument pótolni.
SkinPen® mikrotűs kezelés
A mikrotűs vagy kollagén indukciós kezelésnek ugyancsak erőteljes a kollagén serkentő hatása, kiváló megoldás az öregedés jelei ellen. A SkinPen® precíz technológiájának köszönhetően biztonságosan és látványosan újítható meg a bőr szerkezete. Kisimult, tónusos és egyenletes bőrfelszínt eredményez.



Morpheus8 mikrotűs rádiófrekvenciás bőrfeszesítés
Népszerű öregedésgátló módszer, a mikrotűs kezelés rádiófrekvenciával egyesítve. Ennek során a szakember mikrotűszúrásokat ejt a bőrön, amely mentén a rádiófrekvenciás energia egyenletesen hevíti fel a bőr alatti mélyebb szöveteket, átfogóan serkentve a kollagén és elasztin termelődését. Hatására a bőr megújul, a megereszkedett területeken a petyhüdt bőr feszessé válik, a finom vonalak elsimulnak, a mélyebb ráncok és redők, azaz az öregedés jelei pedig csökkennek.
NCTF mikro-tűs mezoterápia
A bőr szerkezetének helyreállításában a mikro-tűs mezoterápia egyedülálló. Az eljárás során speciális,több mint 50 érzékes hatóanyagot tartalmazó szérum kerül bejuttatásra a bőrbe, melyek a revitalizálásban és a táplálásban játszanak fontos szerepet. A hatóanyagok stimulálják a szöveteket, javítják a bőr minőségét, fiatalabb és feszesebb bőrfelszínt eredményeznek.



Aquagold® Fine Touch
A szövetek belső táplálására igazi luxus megoldás, az AQUAGOLD® Fine Touch™ rendszere, ahol 24 karátos arannyal bevont mikrotűk viszik be precízen a bőr mélyebb rétegeibe a személyre szabott, értékes hatóanyagokat. A hialuronsav a bőr átfogó feltöltésére és mély hidratálására szolgál. Az antioxidánsok revitalizálják és védik a bőrt. A peptidek hozzájárulnak a bőr jótékony folyamataihoz és stimulálásához, míg a botox az apró ráncok, szarkalábak kisimítására, a faggyútermelés csökkentésére és a tág pórusok megjelenésének javítására alkalmas. Emellett klinikánkon vitaminokat, nyugtató, gyulladáscsökkentő, pigmentációs problémákat halványító hatóanyagokat alkalmazunk az öregedés jelei ellen.
Lézeres arcfiatalítás (non-ablatív rejuvenáció)
Az arcbőr megfiatalítására remek eredményekkel alkalmazható a non-ablatív rejuvenáció. A kezelés során nagy energiájú lézerfény segíti a természetes kollagén termelés javítását. Sebképződés nélkül javítja a bőr minőségét, rugalmassá és feszessé teszi.

Esztétikai tanácsadás: Arc és bőrdiagnosztika, személyre szabott kezelési terv
Esztétikai tanácsadásunk során átfogó segítséget nyújtunk az arcot és a bőrminőséget érintő esztétikai kérdésekben és az öregedés jelei ellen. Ma már számos beavatkozás, professzionális kezelés és bőrápolási termékcsalád érhető el annak érdekében, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból, finomítsunk az öregedés jelein, vagy éppen tartósan megoldjunk egy-egy korábban kihívást jelentő bőrproblémát. Azonban a valóban esztétikus és áttörő eredmények eléréséhez a számos lehetőség közül fontos megtalálni személyre szabottan a legmegfelelőbb eszközt és megoldást. Ebben segítünk!
A konzultáció során felmérjük a bőr aktuális állapotát és esztétikai diagnosztikát végzünk. A bőrminőség felmérésére az Observ 520x innovatív diagnosztikai rendszerét alkalmazzuk. A kiértékelést követően átbeszéljük, hogy az aktuális bőrállapot függvényében a vágyott eredmény megteremtéséhez melyik beavatkozás a megfelelő választás és hogyan érdemes kombinálni, kiegészíteni a különféle lehetőségeket, ezzel együtt a hatékony bőrápolás kialakításában is segítséget nyújtunk. A konzultáción elhangzottakat egy személyre szabott kezelési tervben rögzítjük.